Legfrissebb tartalmak

Zenei különlegesség a Szent Cecília kórus és kamarazenekar előadásában
A kolozsvári Szent Mihály templom Szent Cecília kórusa és kamarazenekara június 2-án este 6 órától a nagydisznódi szász-evangélikus egyházközség vendégeiként énekel,  június 3-án pedig Nagyszebenben, a Szentháromság templom búcsús szentmiséjén teljesít egyházzenei szolgálatot. Ez alkalommal zenei különlegességet adnak elő: Bertha von Brukenthal (leánykori nevén: baronessz Czekelius von Rosenfeld) (1846–1908) F-dúr Missa solemnis-ét.

Ez az ihlet érződött Orbán Szabolcs ferences tartományfőnök zarándokokat köszöntő szavaiból, amikor közvetlenül az ünnepi szentmise kezdése előtt a a Kis- és Nagysomlyó közötti nyeregben kijelentette: “az együtt zarándoklás közösséget teremt!” Figyelmeztetőleg azt is hozzáfűzte, hogy  “a közösség nagyon felületes marad, ha pusztán csak emberek között jön létre, s nincs tekintettel arra, aki minden közösség példája, alapja, és köteléke, a szentháromságos egy Istenre”.
Érzésem szerint az ihlet mondatta ki több mint húszéves “szabad” csíksomlyói búcsús múlt után a főegyházmegye főpásztorával, Jakubinyi Györggyel a következőket: “Tiltakozom minden olyan kísérlet ellen, amely politikai célokra akarná kihasználni a mi vallásos búcsújárásunkat, vagy pedig akármilyen nem vallásos céllal össze akarja azt kötni”.

Istennek és a Szűzanyának hála, idén is rendben, gördülékenyen zajlott le a több százezer embert megmozgató csíksomlyói pünkösdi búcsú. Mindez a zarándok testvérek fegyelmezettségét dicséri, azt mutatja, hogy nem tévesztették szem elől a búcsú eredeti, vallásos célját és értelmét: a Szűzanya-tiszteletet, a lelki megújulás szándékát.

Mint minden évben, 2012-ben is Csíkszereda számos intézménye járult hozzá ahhoz, hogy a Csíksomlyóra zarándoklók biztonságban legyenek, és áhítatuknak megfelelő körülményeket biztosíthassunk.

 

Szent Áron Bátyám, eretnek szókkal
esengnem Hozzád pogány merészség.
Merészen kérdem: meddig cipeljük
VAN-igazunkat, a mások vétkét?

"Vétkeztem" én már éppen eleget
s nem fordult jobbra Erdélyünk sorsa!
Sorsszerűség, hogy Anyám bölcsőjét
ringattad haláltól elorozva?

Aztán megáldtad… Áldott kezedet
örökkön érzem szívem homlokán.
Homlokod nekem kőtábla-parancs;
életed: Biblia, Talmud, Korán,

 

A Keresztalja katolikus hetilap 2012. április 29-i (II. évf. 17. /53./) számának második oldalán megjelent cikk (Budapesten is számon tartják az üldözötteket) állításával ellentétben, Márton Áron ügyének posztulátora, Msgr. Dr. Kovács Gergely NEM volt jelen a Számon-tartva kiállítás április 21-i megnyitóján (ezek szerint az írás szerzője sem).

Márton Áron kezdőoldal

Az egyetemi felvételik küszöbén Marton József egyetemi tanárt, a Babeş–Bolyai Tudományegyetem Római Katolikus Karának a közelmúltban újra (négy év szünet után, amely idő alatt Nóda Mózes töltötte be ezt a tisztet) megválasztott dékánját a Vasárnap katolikus hetilap kérdezte az intézmény életéről, illetve az idei felvételi lehetőségekről.
A tanügy az egyetemi életet is állandó mozgásban tartja – melyek azok a változások, amelyek a teológiai képzést érintik?
Az új tanügyi törvény szerint az eddigi tanszékek helyett intézetek (románul: departament) kezdték el a működésüket, minden karon belül intézeti szervezkedés zajlik. Nálunk eleve adva volt ez a feladat a kolozsvári didaktikai és a gyulafehérvári pasztorális részleg tekintetében, így két intézetet hoztunk létre. Ezeken belül adódik aztán lehetőség a különböző szakteológiai tanszékek létrehozására. A BBTE-n egyébként minden karon megvalósult az, hogy a magyar tagozat külön intézetként, tehát részlegként működik. Ugyancsak ennek a törvénynek az értelmében lett volna lehetőség Marosvásárhelyen is a magyar részleg létrehozására, ezt nem engedélyezték, ez a konfliktusok forrása… Nálunk ez nem okozott problémát, a BBTE-nek évek óta eszménye a multikulturalitás, ami ebben is megmutatkozik.

A stuttgarti római katolikus plébános prédikációját több százezer zarándok hallgatta végig a csíksomlyói nyeregben.
„A szűzanya hazavárja gyermekeit, mi mindannyian hazajöttünk" – mondta a szertartás kezdetén a misét celebráló Jakubinyi György, a gyulafehérvári főegyházmegye érseke. Az érsek a több százezer zarándok jelenlétében elmondta, tiltakozik minden olyan kísérlet ellen, amely politikai célokra akarná kihasználni a zarándoklatot, vagy nem vallásos céllal akarná azt összekötni. Az érsek hozzátette, a zarándoklatnak egyetlen célja, hogy a zarándokok keresztény katolikus hitükben megerősödjenek.

Tisztelendő Testvéreim! Kedves Keresztény Hívek! Szokás szerint – a választások idején – megismétlem felhívásomat:
Minden jóakaratú, nemzetének jövőjéért és egyházának sorsáért felelősséget érző katolikus hívő járuljon az urnákhoz és szavazzon, mert ez nemcsak politikai ténykedés, hanem valláserkölcsi kötelesség is. Tegyük ezt annak az egységnek szellemében, amely még megvolt a változásokat követő időben, de napjainkban – sajnos – egyre inkább szertefoszlik.

Ebben az évben helyhatósági és parlamenti választásokra kerül sor országunkban, amely új feladatok és kihívások elé állítja papjainkat is.

A korábbi hibák és visszaélések elkerülése érdekében, megismételem a 827–2003-as III. számú Körlevelünkben megfogalmazott elvárásokat.