
Csángó mise a megmaradásért
A tizedik alkalommal megrendezett Csángó Nap keretén belül vasárnap a moldvai csángókért szólt a harang Csíkszeredában, megmaradásukért mutattak be szentmisét a Millenniumi-templomban. Az idei rendezvényen a szervezők az irodalomra helyezték a fő hangsúlyt. Délelőtt 11 órakor a moldvai csángókért szólt a harang a Millenniumi-templomban, ahol Darvas-Kozma József címzetes esperes, valamint Kállay Emil és Sárközy Sándor piarista atyák celebráltak szentmisét. A szentmise bemutatásában részt vevő piarista atyák a bentlakásban lelki-szellemi segítségnyújtást adnak a Csíkszeredában tanuló moldvai csángó gyerekeknek.









A 2011 márciusában indult Ferences Óra című előadássorozat első évadának záró rendezvényére november 20-án 11.30-kor (a nagymise után) kerül sor a csíksomlyói kegytemplomban. Meghívottja fr. dr. Orbán Szabolcs OFM ferences szerzetes, teológiai tanár, a Szent István királyról nevezett Erdélyi Ferences Rendtartomány elöljárója, aki Környezet és erkölcs címmel tart előadást.
Vádbeszédet, majd a védelem szavát hallhatták meg azok az érdeklődők, akik november 10-én a BBTE RK Teológia karának dísztermébe gyülekeztek. Drámai szerkezetet alkotott meg a Katolikus Akadémia aznap esti előadója, Vik János, aki előadása címében azt sugallta és ígérte hallgatóságának, hogy a szenvedésről abból a perspektívából fog szólni, mint ami az ateizmushoz vezetheti a gondolkodót. De nem csak azt vázolta, milyen logikai úton jut el a szenvedésnek a saját életben vagy a környező világban való megtapasztalása nyomán az ember az istentagadáshoz. Teológusi képzettségével és személyes meggyőződésével felvértezve azt az érvrendszert is bemutatta, amely cáfolata lehet a tagadásnak, s bizonyság amellett, hogy bár a szenvedés a legkeményebb valóság, amit az ember földi életében megtapasztal, mégsem szikla, sarokkő, nem az ateizmus startpontja, nem kell annak lennie.
Gyimesbükkben Salamon József plébános vezetésével a Dani Gergely Általános Iskola 24 nyolcadikos és hetedikes tanulója járta be a Mária út tervezett szakaszát az elmúlt hétvégén. A könnyűnek nem nevezhető 21,3 kilométeres túra a Kontumáci kápolnától indult és a Szent Erzsébet Gimnázium kápolnájában fejeződött be érintve az Apa-havast, Ugra patakát és a gyimesfelsőloki templomot.
„A válságtól nem kell megijedni, mert mindig újabb lehetőségeket nyújt. A kínai és japán nyelvben a válság megnevezésére használt írásjel két részből áll: az egyik a veszély, a másik az esély. A pesszimista csak a veszélyt látja, és jajgatni kezd, hogy az állam segítsen neki. Az állam ne segítsen, főleg az olyan ne, amelyik magán sem képes segíteni. Azt kell támogatni, aki egyébként is sikeres, nem a veszteseket. Vagyis a szociális politikát ne tévesszük össze a strukturális stratégiával, ugyanis azt kell támogatni, akinek jó terméke, jó szolgáltatása és világos üzleti koncepciója van. A válságból akkor lépünk ki, ha a feladatunkra összpontosítunk.” – Beszélgetés Kiss Ulrich jezsuita szerzetessel, közgazdásszal.
Szemet, lelket gyönyörködtető művek láthatók a Báthory-líceum Klubgalériájában
Létezésünk bizonyítékai a több évszázados egyházi dokumentumok