A Szentlélek erejében részesültek

Idén is sokan felvették a bérmálás szentségét
A Katolikus Egyház felnőtt tagjaivá váltak azok, akik június 12-én a bérmálás szentségében részesültek a gyergyószentmiklósi Szent Miklós templomban. A másfél éves felkészítőt követően a bérmálkozók készen álltak a Szentlélek teljes körű befogadására.
A szentmisét Ft. Jakubinyi György gyulafehérvári érsek celebrálta, akinek elsősorban a bérmálkozók köszönték meg megtisztelő jelenlétét, majd Ft. Portik-Hegyi Kelemen főesperes kérte fel, hogy részesítse a fiatalokat a katolikus egyház második szentségében.

Az elöljáró prédikációjában említést tett a Szentlélek első eljövetelére, de ugyanakkor felhívta a bérmálkozók figyelmét a Boldogságos Szűz Mária tisztaságára is. Mint elmondta, nem az jelenti a kereszténységet, hogy valaki minden vasárnap ünneplőben elmegy a templomba, majd utána ismét mindennapi emberré válik, hanem az, hogy a szentmise után is keresztények tudjunk maradni, amely elsősorban a szeretetben mutatkozik meg.

Nm és Ft. Jakubinyi György hozzátette, hogy a Jézust követő emberek egyetlen ismertető jele az, hogy teljes szeretetben tudnak élni. Mindezt követően sor került a tényleges bérmálásra, amikor az érsek krizmát kent a bérmálkozók homlokára, amely azt szimbolizálja, hogy a hívő a Szentlélek erejében részesül. Ezután a szentmise szokásos mozzanatai következtek, minek a végén az érsek úr megáldotta a bérmálkozókat, bérmaszülőket, valamint a jelen lévő hívő közösséget, majd a magyar nemzeti himnusz eléneklése zárta a szertartást.

Kertész László, székelyhon.ro, 2011. június 12.


Bérmálkozás Gyergyószentmiklóson
Pünkösd a lelkekben
Életük igazi pünkösdjét élték meg vasárnap a gyergyószentmiklósi fiatalok; összesen nyolcvankilencen éltek a szentség érseki kiszolgáltatásával, így válva felnőtt, hitvalló kereszténnyé.
 „A kereszténységben nincs vakáció! Az ember mindenkor, mindenhol keresztény, egyetlen ismertető jelünk pedig a szeretet” – fogalmazott dr. Jakubinyi György érsek. Gyergyószentmiklóson vasárnap került sor a bérmálkozásra, a Szent Miklós-templomban hatvanan, a Szent István-templomban pedig tizenkilencen álltak az érsek elé a bérmálás szentségét igényelve. A bérmálást másfél évnyi felkészítő előzte meg, melynek része volt új egyházi ismeretek szerzése, lelki felkészülés, ugyanakkor a társakkal való együttlét ivói, marosfői táborok alkalmával. A lélek igazi pünkösdjének nevezte e napot dr. Jakubinyi György, a szentlélek eljöveteléről szólva. „A keresztények soha nem győzhetik le a bűnt, de mindig megvan a lehetőségük, hogy újra elkezdjék szeretni az Istent, keresztény életet éljenek” – mondta az érsek, és ezúttal az egykor keresztszülők által kimondott fogadalmakat a bérmálkozók erősítették meg, bérmaszüleik pedig ígéretet tettek, hogy útjukon segítik azokat, akik pártfogásukat kérték.

B. K., Hargita Népe, 2011. június 14.