Bántalmazták a gyulafehervári teológia rektorát

A Gyulafehérvári Római Katolikus Érsekség, valamint a Gyulafehérvári Római Katolikus Hittudományi Főiskola sajnálattal tapasztalta, hogy június 18-áról 19-re virradó éjjel három személy súlyos zavargásokat okozott Gyulafehérváron, a Hittudományi Főiskola szomszédságában található Béke utcában.

A zavargás során a főiskola közelében működő klubból távozó három férfi betörte a hittudományi főiskola, a gyulafehérvári főegyházmegye egy másik épületének, valamint két magánház több ablakát, miközben magyarellenes szólamokat ordibáltak a randalírozok.
A főiskola rektora, dr. Oláh Zoltán az ablakcsörömpölések zajára reagálva értesítette a 112-es telefonszámon a rendőrséget, majd az utcára sietett egy fényképezőgéppel a kezében, hogy megakadályozza a további rendbontást, és hogy lefényképezze a tetteseket későbbi azonosításuk végett. Hozzá csatlakozott a Béke utcának egy másik lakója, aki egy kisebb kapacitású digitális kamerával szintén szerette volna dokumentálni az eseményeket ugyanazzal a céllal, hogy a rendőrség azonosítani tudja a tetteseket.
Miután a főiskola rektora néhány felvételt készített a rendbontókról, azok egy baseball ütővel támadtak rá és két, hátra és fejre mért ütéssel sebesítették meg mindkettőjüket. Ezt követően elragadták e fényképezőgépet és futva hagyták el a tett helyszínét.
Egy, a fentebb említett klubból távozó fiatal lélekjelenlétről tett tanúságot és segített elfogni az egyik támadót. Rövidesen a helyszínre érkezett a mentőszolgálat autója, valamint a csendőrség egy osztaga. Az elfogott támadót őrizetbe vették, a két sebesültet pedig (a főiskola rektorát és segítőjét) a megyei kórházba szállították. Kisebb sérüléseket leszámítva mindkettő egészségi állapota stabil. A rendőrség gyors beavatkozásának köszönhetően sikerült azonosítani és őrizetbe venni a másik két támadót is, akik ellen eljárást indítottak.
Sajnálattal és megdöbbenve tapasztaltuk, hogy ebben a csendes városban, – a sors iróniájaként – éppen a Béke utcában ilyen jellegű események történhettek. A fent említett intézmények bíznak abban, hogy az illetékes hatóságok és a jogvédelem megteszik a szükséges lépéseket, felelősségre vonva az elkövetőket, hogy hasonló eset ne ismétlődhessen meg, és hogy Gyulafehérvár lakói továbbra is békességben élhessenek.

A Gyulafehérvári Római Katolikus Érsekség Sajtószolgálata

Kapcsolattartó személy: Ft. Szász János (Mob. 0744-535-842)

 

--------------------------------------

COMUNICAT DE PRESĂ

Arhiepiscopia Romano–Catolică Alba Iulia, respectiv Institutul Teologic Romano–Catolic din Alba Iulia prin prezenta Vă aducem la cunoştinţă că, în noapte dinspre sâmbătă spre duminică, în data de 18-19 06.2011, ora 00,10 pacea de pe strada Păcii din Alba Iulia a fost grav conturbată de trei persoane, care după ce au ieşit din baza sportivă Winner's Club Ţălnar au spart două geamuri ale capelei Institutului Teologic, continuând să spargă alte patru geamuri ale clădirilor aparţinând Bisericii Romano–Catolice, precum şi la două case particulare.

În timpul acestor distrugeri au fost strigate următoarele lozinci: „Jos cu ungurii! Afară cu ungurii din tară!” etc.

Rectorul Institutului Teologic, auzind zgomotul provocat de spargerea geamurilor, a apelat serviciul 112, solicitând intervenţia Poliţiei, după care, în vederea imortalizării persoanelor agresoare, a ieşit pe strada Păcii cu aparatul de fotografiat încercând să-i fotografieze. Tot cu acelaşi scop, la auzul scandalului, dintr-o altă  locuinţă situată pe strada Păcii a ieşit încă un locatar, având asupra sa un aparat de filmat.

După efectuarea câtorva fotografii, rectorul şi celălalt cetăţean au fost agresaţi fizic cu o bâtă de baseball, aplicându-li-se câte două lovituri peste cap, provocându-le  prin acestea leziuni. Agresorii au luat aparatul de fotografiat al rectorului, şi au fugit de la faţa locului.

Un tânăr, venind de la sus numita bază sportivă a dat dovadă de spirit civic, a ajutat la prinderea unuia dintre agresori. În scurt timp a ajuns la faţa locului salvarea, acordând primul ajutor, şi o echipă de jandarmi. Agresorul care nu a reuşit să fugă, a fost reţinut de către jandarmi, iar cei agresaţi au fost transportaţi la spitalul judeţean. Poliţia foarte prompt i-a identificat şi i-a  reţinut şi pe ceilalţi doi agresori, continuând cercetările în cauză.

Cu consternare şi şocaţi am constatat cele petrecute într-un oraş liniştit,  şi ironia sorţii, tocmai pe strada Păcii. Subscrisele  instituţii au încredere că organele de cercetare penală şi justiţia îi vor trage la răspundere pe agresori, în acelaşi timp ne exprimăm speranţa că instituţiile abilitate vor reuşi să asigure liniştea locatarilor din Alba Iulia.

20. 06. 2011
 
Biroul de presă al arhiepiscopiei

Pentru alte informaţii şi precizări adresaţi-vă directorului economic al Arhidiecezei, Pr. Szász János (mob. 0744-535-842).