
Július 9-én Csíksomlyóról indul a Mária út kelet-nyugati tengelyének (Csíksomlyó, Máriapócs, Mariazell) avatója, a Szent Jobb gyalogos zarándoklat, ami majd szeptember 8-án Mariazellben ér véget. Augusztus 15-én a Mária út teljes szakaszát ünnepélyes átadják Csíksomlyón, Mátraverebély – Szentkúton, Esztergomban és Celldömölkön
A Szent Jobb gyalogos zarándoklat részvevői 60 nap alatt teszik meg a több mint 1400 km-es szakaszt a Mária úton, imádkozva a magyar családokért, a Szűzanya és Szent István magyar királyunk közbenjárását kérve. Egy nyíregyházi résztvevőről tudunk, de várhatóan többen is lesznek, akik a teljes szakaszt végigjárják. Az egyéni zarándokszándékok mellett szeretnék még jobban felkelteni az érdeklődést a Mária út iránt.









Kormánypénzből újítják fel a fenyédi katolikus templomot, a munkálatok során eredetinek vélt, a számítások szerint a templommal egyidős falfreskók kerültek elő. Egyelőre kérdéses, mennyit lehet ezekből megmenteni.
A vakáció első hetében (június 25-29.) egyidőben két helyszínen zajlott az idei Főegyházmegyei Ministránstábor. A 83 fiú és 47 lány felejthetetlen napokat töltött el 4 pap, 4 szerzetes nővér, 5 kispap, és 12 önkéntes ifjúsági munkatárs társaságában. Istennek hála, nagyon szép kis közösséggé formálódott a fiúk – 23, a lányok – 15 helységből összegyűlt csapata. A lányoknak a csíkszentdomokosi Segítő Nővérek otthona adott helyet, míg a fiúk Hargitafürdőn, a csíkszeredai Szent Kereszt plébánia lelkigyakorlatos házában és a csíkszeredai sportiskola szállójában találtak helyet maguknak.
Igen, Atyám, így tetszett ez neked. (Mt 11,26)
Szabó-Siklódi László Levente a nevem, és 1981. március 16-án születtem Felvincen református családban. Nagyszüleimnél nőttem fel, s ők – mivel már nyugdíjasok voltak, nem kellett félniük a kommunista rezsim ellenőrzésétől – minden vasárnap magukkal vittek a templomba istentiszteletre. Így már korán összeszoktam a templommal, Istenről már értelmem bontakozása kezdetén hallottam.
Egy tömbkatolikus székely faluban, Csíkmadarason láttam meg a napvilágot 1986. április 21-én. A falu a Felcsíki-medencét körülvevő hegyeivel, tiszta levegőjével és zöld fenyveseivel a teremtett világ legcsodálatosabb képeként él bennem. Gyermekkorom környezete meghatározó világképem és hivatásom tekintetében. Szüleim egyszerű munkásemberek, akik Csíkszeredában dolgoznak. Ennek is köszönhető, hogy nevelésünkben már elég korán a nagymamáim segítségére szorultak.