Bár Korondról származik, sohasem szeretett volna fazekas lenni a marosvásárhelyi főesperes, viszont a falu egyik legjobb kaszása volt. Nem meglepő, hogy Oláh Dénes végül pap lett, hiszen első emlékképei is az oltárhoz kapcsolódnak.
Két éve él Marosvásárhelyen, hogy érzi itt magát?
– Kezdem megszokni, kiismerni itt magam, habár időnként el-elszólom magam, és a kolozsvári példák, hasonlatok inkább kézügyben vannak, mint a vásárhelyiek. Első perctől kezdve elvágtam minden köldökzsinórt, mi engedelmességet fogadtunk, és ahova küldenek, oda megyünk, és teljes odaadással dolgozunk, de 17 esztendőt nem lehet máról holnapra elfelejteni. Ott voltam négy évet segédlelkész, a Szent Péteren plébános, sok-sok ismerősöm, barátom, lelki gyermekem van, természetes, hogy velük valamilyen szinten tartom a kapcsolatot, de csak barátjuk, lelkiatyjuk maradtam, én itt vagyok elsősorban plébános.









Ez az ünnep – egyben a három királyoké is – a hit ünnepe valamennyi nép számára, hiszen Isten minden embert hív az üdvösségre. Az Anyaszentegyház így imádkozik: „Ti mindnyájan pogány népek, dicsőítsétek Urunkat, Istenünket! A világ minden népe imádja Őt!” Az ünnepi szentmise bevezető könyörgésében pedig ezekkel a szavakkal: „Istenünk, te a mai napon a betlehemi csillag fényével vezetted a nemzeteket és kinyilatkoztattad nekik Egyszülöttedet. Add meg jóságosan, hogy szent színed látására jussunk az örök dicsőségbe, miután a hitből már itt megismertünk téged”.
Az egy évvel ezelőtt elhunyt Ft. Szakács Lajos plébánosra emlékezett tegnap a csíkzsögödi egyházközség. A megemlékező szentmisét Tamás József püspök celebrálta.
Tamás József püspök egyházi képviselők, elöljárók és nagyszámú helyi lakos jelenlétében szentelte fel nemrég a menasági Szent László-templomot. A hat éve húzódó felújítási munkálatok alatt a menaságiak a helyi kultúrotthonban gyűltek össze istentiszteletekre. Bár a templomot az országos restaurálási programba is bevette a kormány, a finanszírozás akadozott, így a munkálatok is lassan haladtak.
Fotókiállítással egybekötött karitatív előadásra készül a Székelyudvarhelyi Tomcsa Sándor Színház. Az intézmény ezzel az eseménnyel kíván csatlakozni az Erdélyi Magyar Televízió akciójához, amelyet a Balázsfalva árnyékában tengődő Tür nevű szórvány magyar falu plébánosa, Kémenes Lóránt indított útjára és amely az ottani Magyar Ház felújítását tűzte ki célul. 