Jakubinyi György és Böjte Csaba magyar állami kitüntetést kapott

Állami kitüntetések október 23-án

Október 23. a Szabadság napja. Nemzeti ünnepünk az 1956. évi forradalom és szabadságharc kezdetére, valamint a Magyar Köztársaság 1989. évi kikiáltásának napjára emlékezik. 1991 óta ez a nap magyar állami ünnep, az emlékezés ünnepe.

Ez alkalomból a Magyar Köztársaság elnöke - a miniszterelnök előterjesztésére - állami kitüntetéseket adott át, többek között az alábbi személyeknek.

A Magyar Köztársaság Érdemrend Nagykeresztje kitüntetést kapta
Dr. Jakubinyi György, a Gyulafehérvári Római Katolikus Főegyházmegye érseke

Magyar Köztársaság Érdemrend Középkeresztje kitüntetést kapta
Dr. Bábel Balázs, a Kalocsai-Kecskeméti Főegyházmegye érseke
Böjte Csaba, a Dévai Szent Ferenc Alapítvány megalapítója
Dr. Olofsson Károly Placid, bencés szerzetes, tanár
Dr. Pálos Miklós, a Kereszténydemokrata Néppárt alapító tagja, volt egyházügyi államtitkár
Dr. Pápai Lajos győri megyéspüspök

Magyar Köztársaság Érdemrend Középkeresztje a Csillaggal kitüntetést kapta
Roska Tamás, a Magyar Tudományos Akadémia rendes tagja, a Pázmány Péter Katolikus Egyetem Információs Technológiai Kar prodékánja

MKPK Sajtószolgálat, katolikus.hu


 

Az október 23-i nemzeti ünnep alkalmából kitüntetett erdélyi személyiségek

 

Az 1956-os forradalom és szabadságharc évfordulós ünnepe alkalmából olyan neves erdélyi magyar személyiségeket is kitüntet a magyar állam minden évben, akik a kultúra, a mûvészet, a magyarság megôrzéséért tevékenykednek, alkotnak, küzdenek.

A Magyar Köztársasági Érdemrend Nagykeresztje kitüntetést vehette át Jakubinyi György gyulafehérvári római katolikus érsek.

A Magyar Köztársasági Érdemrend Középkeresztje kitüntetést vehette át: Böjte Csaba Ferenc-rendi szerzetes, a Dévai Szent Ferenc Alapítvány létrehozója; Péntek János nyelvész, egyetemi tanár, a Kolozsvári Akadémiai Bizottság elnöke.

A Magyar Köztársasági Érdemrend Tisztikeresztjét vehette át: Boros Zoltán újságíró, a Román Televízió magyar adásának volt fôszerkesztôje, dr. Bura László szatmárnémeti egyetemi tanár, nyelvtörténész, illetve Toró Tibor temesvári atomfizikus, aki sajnos nem érhette meg a díjátadó ünnepséget, pár nappal ezelôtt hunyt el.

A Magyar Köztársaság Arany Érdemkeresztje kitüntetésben részesült: Rus Fodor Dóra, a tordai Jósika Miklós Elméleti Líceum igazgatónôje.

A Magyar Köztársasági Érdemrend Lovagkeresztje kitüntetést Kusztos Endre festô- és grafikusmûvész vehette át az erdélyi sors kitûnô ábrázolásáért.

 

Népújság


2010. október 22. Schmitt Pál köztársasági elnök állami kitüntetéseket adott át a Parlament Kupolatermében.

A Magyar Köztársaság elnöke – a miniszterelnök előterjesztésére – nemzeti ünnepünk, október 23-a, az 1956-os forradalom és szabadságharc 54. évfordulója alkalmából
 
a MAGYAR KÖZTÁRSASÁGI ÉRDEMREND NAGYKERESZTJE

(polgári tagozata)

kitüntetést adományozza

világszerte nagyra becsült sportolói pályafutása, edzői-nevelői tevékenysége, példaértékű életútja elismeréseként

GYARMATI DEZSŐ háromszoros olimpiai bajnoknak vízilabdázónak, edzőnek, a Nemzet Sportolójának,

a Gyulafehérvári Székesegyház és más nagy értékű egyházi műemlékek restaurálásában, az erdélyi magyar és más nemzetiségű katolikusság, a magyar nemzeti közösség megtartásában, annak fáradhatatlan szolgálatában és erősítésében, a hitélet elmélyítésében szerzett kimagasló érdemeiért

JAKUBINYI GYÖRGY MIKLÓSNAK, a Római Katolikus Egyház, Gyulafehérvári Főegyházmegye érsekének.

a MAGYAR KÖZTÁRSASÁGI ÉRDEMREND KÖZÉPKERESZTJE A CSILLAGGAL
(polgári tagozata)

kitüntetést adományozza

a magyar és kelet-közép európai régió energiaellátásának diverzifikálásában és biztonságának fokozásában, a MOL csoport üzleti modelljének kialakításában végzett tevékenysége elismeréseként HERDÁDI ZSOLTNAK, a MOL Nyrt. elnök-vezérigazgatójának,

az agyi mechanizmusok feltárásában, kutatásában végzett, nemzetközileg is számon tartott munkásságáért, példaértékű tudományos életútja elismeréseként

KNOLL JÓZSEFNEK, a Magyar Tudományos Akadémia rendes tagjának, Állami- és Széchenyi-díjas farmakológusnak, a Semmelweis Egyetem Farmakológiai és Farmakoterápiás Intézet professor emeritusának,

az alkotmányos rend védelme érdekében végzett tevékenysége, az alkotmányos alapjogok, a választójog és a közjogtörténet tárgyában végzett kutatásaiért, oktatói, publikációs és szakmai-közéleti tevékenysége elismeréseként

DR. KUKORELLI ISTVÁNNAK, a Magyar Tudományos Akadémia doktorának, az Eötvös Loránd Tudományegyetem Állam és Jogtudományi Kara egyetemi tanárának, volt alkotmánybírónak,

a neurális hálózatok, a nemlineáris rendszerek és hálózatok, a vizuális információfeldolgozás, valamint a celluláris szuperszámítógépek terén végzett nemzetközileg is elismert tudományos, kutatói munkássága, oktatói tevékenysége elismeréseként

ROSKA TAMÁSNAK, a Magyar Tudományos Akadémia rendes tagjának, Széchenyi-díjas villamosmérnöknek, a Pázmány Péter Katolikus Egyetem Információs Technológiai Kar prodékánjának, egyetemi tanárnak, a Magyar Tudományos Akadémia Számítástechnikai és Automatizálási Kutató Intézete kutatóprofesszorának,

nemzetközileg is elismert, a színpadi néptáncot megújító koreográfusi és művészetoktatói tevékenységéért, népművészeti örökségünk ápolásáért, életműve elismeréseként

TIMÁR SÁNDOR Állami-díjas koreográfusnak.

a MAGYAR KÖZTÁRSASÁGI ÉRDEMREND KÖZÉPKERESZTJE
(polgári tagozata)
kitüntetést adományozza

a magyarság egysége melletti kiállásáért, a keresztény értékek következetes képviseletéért, egyházi műemlékeink megóvása érdekében végzett tevékenységéért

DR. BÁBEL BALÁZS kalocsa-kecskeméti érseknek,

egyházjogi, elméleti munkásságáért, példaértékű, következetes és nagyra becsült életútja elismeréseként

DR. BOLERATZKY LÓRÁND egyházjogásznak, volt egyetemi magántanárnak, nyugalmazott ügyvédnek

több évtizedes tudományos, kutatói munkássága, a jövő teológusnemzedékének pásztorolása terén végzett tevékenysége, példaértékű életútja elismeréseként

DR. BOLYKI JÁNOSNAK, a nyelvtudomány doktorának, a Károli Gáspár Református Egyetem professor emeritusának

a botanika, az ökológia és a környezetvédelem terén végzett, nemzetközileg is nagyra becsült tudományos, kutatói, tudománypolitikai munkássága elismeréseként

BORHIDI ATTILÁNAK, a Magyar Tudományos Akadémia rendes tagjának, Széchenyi-díjas botanikusnak, a Pécsi Tudományegyetem Növénytani Tanszéke professor emeritusának

a Dévai Szent Ferenc Alapítvány létrehozásáért, a gyermekek és a fiatalok védelme érdekében végzett példaértékű keresztényi közösségszervező, nevelő, humanitárius tevékenysége elismeréseként

BÖJTE CSABA ferences rendi szerzetesnek, a Dévai Szent Ferenc Alapítvány alapítójának,

a magyar gazdaság fejlesztése érdekében végzett munkássága, valamint kiemelkedő társadalmi-közéleti tevékenysége elismeréseként

CSÁK JÁNOS ZOLTÁN üzletembernek,

a magyar nukleáris és atomenergetikai szakemberképzés terén végzett iskolateremtő tevékenységéért, a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem oktatóreaktorának tervezése, létesítése és üzemeltetése során kifejtett sok évtizedes kimagasló munkájáért, a hazai atomenergetikai közéletben betöltött aktív és iránymutató szerepéért

DR. CSOM GYULÁNAK, a műszaki tudomány doktorának, Széchenyi-díjas gépészmérnöknek, a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem Nukleáris Technikai Intézete professor emeritusának,

méltán nagy közönségsikernek örvendő pályafutásáért, generációk elismerésétől és szeretetétől övezett zeneszerzői és előadóművészi tevékenységéért

DEMJÉN FERENC előadóművésznek, szövegírónak, zeneszerzőnek,

az ősi hagyományok tiszteletben tartása és ápolása, a közösség összekovácsolása, a vallásos zsidó élet fenntartása, szervezése érdekében végzett tevékenysége elismeréseként

DEUTSCH RÓBERT főrabbinak, a Budapesti Rabbiság igazgatójának, a Rabbitestület vezetőjének,

a Nemzetközi Gyermekmentő Szolgálat alapítójaként a rendszerváltás óta eltelt időben a fizikailag, értelmileg sérült, az árva és szociálisan hátrányos helyzetű gyermekek felkarolásáért, életkörülményeik javításáért, illetve a gyermekintézmények segítésére tett erőfeszítéséért

DR. EDVI PÉTER TAMÁSNAK, az állatorvos tudomány kandidátusának, a Nemzetközi Gyermekmentő Szolgálat alapító elnökének

a szlovákiai református egyház hitéleti tevékenysége, az egyetemes magyar reformátusság összefogása, valamint a Selye János Egyetem megalakítása és működése érdekében végzett munkássága elismeréseként

ERDÉLYI GÉZÁNAK, a Szlovákiai Református Keresztyén Egyház nyugalmazott püspökének, lelkésznek,

a jogszabályoknak a széles közvélemény számára szuggesztív, kiváló retorikai képességekkel és bölcsességgel történő megismertetése és közérthetővé tétele, valamint ügyvédi, bírói és közéleti tevékenysége, életútja elismeréseként

DR. ERŐSS PÁL ügyvédnek, volt legfelsőbb bírósági bírónak,

a magyar híradástechnikai ipar export fővállalkozásának megszervezése területén végzett kiemelkedően eredményes munkája elismeréseként

FODOR ISTVÁN Széchenyi-díjas villamosmérnöknek,

a nemzet szolgálatában végzett kimagasló, példamutató tevékenységéért, a határon túli magyarság identitásának megőrzését hatékonyan szolgáló oktatási és kulturális programok életre keltéséért, a felvidéki magyarság körében történő anyanyelvi oktatás ösztönzéséért

DR. HALZL JÓZSEFNEK,a Rákóczi Szövetség elnökének,

a Nyugati (Dunántúli) Evangélikus Egyházkerület újjászervezéséért, az egyházak között végzett értékteremtő és értékmentő szolgálatáért, igényes lelkipásztori, egyházvezetői munkásságáért

DR. ITTZÉS JÁNOS evangélikus lelkésznek, a Nyugati (Dunántúli) Evangélikus Egyházkerület püspökének,

több évtizedes pedagógusi és iskolavezetői munkájáért, az egyházak társadalmi szerepének elismertetése érdekében végzett tevékenységéért

DR. KÁLMÁN ATTILÁNAK, a Dunántúli Református Egyházkerület volt főgondnokának, a Zsinat egykori világi elnökének

a hazai irányításelmélet, valamint e tudományág információ-technológiai alapjainak és hazai iskolájának a Magyar Tudományos Akadémia Számítástechnikai és Automatizálási Kutatóintézetében történt megteremtésében, nemzetközi képviseletében, a Magyar Tudományos Akadémia vezetésében és a hazai tudományos közéletben kutatói, vezetői és tudománypolitikai téren végzett munkássága elismeréseként

KEVICZKY LÁSZLÓNAK, a Magyar Tudományos Akadémia rendes tagjának, Széchenyi-díjas villamosmérnöknek, a Magyar Tudományos Akadémia Számítástechnikai és Automatizálási Kutatóintézete kutatóprofesszorának,

világszerte nagyra becsült sportolói pályafutása, olimpiai és világbajnokokat nevelő edzői-nevelői tevékenysége, példaértékű életútja elismeréseként

KULCSÁR GYŐZŐ olimpiai bajnok vívónak, mesteredzőnek, a Nemzet Sportolójának, Magyar Vívó Szövetség szövetségi kapitányának,

a keresztény és egyetemes emberi értékek közvetítéséért és képviseletéért, példaértékű életútja elismeréseként

DR. OLOFFSON KÁROLY PLACIDNAK, a Budai Ciszterci Szent Imre Plébánia bencés szerzetesének, tanárnak,

Magyarország gazdasági fellendülését elősegítő, maradandó értéket létrehozó és követendő példát mutató - az innováció és a tehetséggondozás területén végzett - két évtizedes munkássága elismeréseként

DR. PAKUCS JÁNOSNAK, az Olajterv Holding Kft. ügyvezető igazgatójának, a Magyar Innovációs Szövetség tiszteletbeli elnökének,

a magyar állam és az egyház közötti újszerű kapcsolatrendszer kidolgozásáért, a nemzet szolgálatában végzett tevékenysége, példaértékű életútja elismeréseként

DR. PÁLOS MIKLÓS ügyvédnek, volt államtitkárnak,

az egyházi iskolák újraindításában és működtetésében vállalt meghatározó szerepéért, keresztény értékeket képviselő lelkipásztori és egyházvezetői munkásságáért

DR. PÁPAI LAJOS győri megyéspüspöknek,

az egyetemes magyar kultúra és a magyar nyelv ápolása és kutatása érdekében végzett példaértékű tudományos, oktatói, kutatói és iskolateremtő munkássága elismeréseként

PÉNTEK JÁNOSNAK, a Magyar Tudományos Akadémia külső tagjának, a Babes-Bolyai Tudományegyetem professzorának, a Szabó T. Attila Nyelvtudományi Intézete szakmai igazgatójának, a Kolozsvári Akadémiai Bizottság elnökének,

az igazságszolgáltatásban végzett több évtizedes elhivatott tevékenysége, oktató-nevelői munkája, szakmai életpályája elismeréseként

DR. UTTÓ GYÖRGYNEK, a Legfelsőbb Bíróság tanácselnökének

a MAGYAR KÖZTÁRSASÁGI ÉRDEMREND KÖZÉPKERESZTJE
(katonai tagozata)
kitüntetést adományozza

a politikai üldözöttek érdekképviselete érdekében végzett munkássága, példaértékű életútja elismeréseként

KRASZNAY BÉLA nyugalmazott ezredesnek, a Recski Szövetség elnökének.

 

www.keh.hu