Felavatták Bethlen Gábor emléktábláját a gyulafehérvári székesegyházban

Bethlen Gábor erdélyi fejedelem születésének 430. évfordulójához kapcsolódóan a Kárpát-medencei magyar református egyházak vezetőit tömörítő testület, a Generális Konvent 2010. november 16-án az államférfinak emléktáblával állított emléket a gyulafehérvári székesegyházban. A 11 órakor kezdődő ünnepi istentiszteleten dr. Pap Géza, az Erdélyi Református Egyházkerület püspöke hirdetett igét, a Gyulafehérvári Római Katolikus Főegyházmegye nevében Ft. msgr. Potyó Ferenc általános helynök mondott köszöntőt, Bethlen Gábort dr. Huszár Pál fõgondnok, a Magyarországi Református Egyház Zsinatának világi elnöke méltatta. Az ünnepi alkalom hangulatát a Kolozsvári Református Kollégium és a Kolozsvári Protestáns Teológiai Intézet kórusa, valamint Bogdán István színművész emelte.

A Szent Anna kápolnába helyezett emléktáblát dr. Bölcskei Gusztáv püspök, a Magyarországi Református Egyház Zsinatának lelkészi elnöke által mondott ima előzte meg. Bölcskei Gusztáv és Pap Géza püspökök leplezték le az emléktáblát.
E jeles eseményen részt vett a magyar református egyház vezetői és a gyulafehérvári katolikus főegyházmegye elöljárói mellett számos református gyülekezeti tag is. 

Ft. msgr. Potyó Ferenc általános helynök köszöntő beszédének szerkesztett változata megtekinthető itt>>


 

A képek forrása: www.reformatus.ro