Szent Patrik nap a sepsiszentgyörgyi Caritasnál

A Szent Patrik Önkéntesképző Központ munkatársai egy napos rendezvényt szervezetek névadójuk, az ír szent tiszteletére: 2005-ben 14 ír önkéntes áldozatos munkájának köszönhetően jöhetett létre a Központ. Március 19-én, szombaton a Caritas Kós Károly utcai székházában kézműves foglalkozással vette kezdetét a rendezvény, és estébe nyúló, ír zenei koncerttel végződött az Old Man´s pubban.

A programsorozatot Dávid György, a Krisztus Király egyházközség plébánosa nyitotta meg, bevezetőjében Szent Patrik misszionárius példamutató életpályájáról beszélt. A kézműves foglalkozás során Szent Patrik napi szimbólumokkal díszített tárgyakat készítettek, a zöld szín itt is és a központ alkalmi díszítésében is dominált. Ezt a Feet of Flames című ír táncos-zenés produkció vetítése, majd az önkéntesek vetélkedője követte. A vetélkedő a két csoportra oszlott önkéntesek között, az ír kultúra tárgykörében zajlott. A győztes csapat 100 lej értékben fogyaszthatott az esti Selfish Murphy zenekar ír zenei koncertjén.

Kovács Hajnalka, a Caritas önkéntes programjának koordinátora kérdésünkre elmesélte, az ír kapcsolat 1993-ban kelt életre. Ekkortól rendszeres segélyszállítmánnyal segítette a sepsiszentgyörgyi Caritast az ír testvérszervezet. A 2000-es évektől kezdve más projektekre került a hangsúly, igyekeztek aktívan, maradandó beavatkozásokkal, épületjavításokkal is részt vállalni az itteni közösség életében. Ennek gyümölcseként újult meg, épült át a Caritas székházának padlása. Az épület tetőtere azóta szolgál az önkéntesképzés helyszínéül, igaz, alkalmanként más rendezvényeknek, programoknak is otthont ad.

A Szent Patrik nap a háromszéki Civil Kaláka együttműködés keretében került megrendezésre, céljaként egy, a programban részt vevő civil egyesületek önkéntesei számára kialakítandó közös szociális tér létrehozását jelölték meg.

Szent Patrik napi kultúrtörténeti érdekesség, hogy az ír kultúrában kiemelt jelentőségű zöld, háromlevelű lóhere a szent nevelői munkásságának köszönhetően keresztény jelentéssel bővült: a szigetország lakói számára a három levél egyben a szentháromság szimbóluma is.

Pozsony János Csaba, Székelyhon.ro,  2011. március 20.